A Szigetszentmiklósi KSK 28–28-as döntetlent játszott hazai pályán a PLER-Budapest ellen a szezon utolsó mérkőzésén. A találkozó végig nagy küzdelmet hozott, a miklósiak az első félidőben többgólos előnyt is kiépítettek, a hajrában pedig hátrányból mentettek pontot.

Jól kezdte a mérkőzést az SZKSK, Lakosy Máté góljával már az első percben megszerezte a vezetést, majd a folytatásban is sikerült lendületben maradni. A hazai csapat a félidő közepére 10–6-ra ellépett, de a PLER nem engedte el a találkozót: a vezetést ugyan nem vette át, de fokozatosan felzárkózott, és a szünet előtt 13–13-ra kiegyenlített.

A második félidőben azonban a vendégek kerültek előnybe, sőt az 50. perc környékén már három góllal is vezettek (20–23). A medvék azonban nem törtek meg, öt perc alatt ledolgozták a hátrányukat (25–25). A hajrá rendkívül feszült volt, a pestszentlőrinci együttes többször is előnyben voltak, de a miklósiak minden alkalommal felzárkóztak. Az utolsó percekben 28–27-nél még a vendégeknél volt az előny, de Davidovic a 60. perc elején egyenlített, ezzel pedig beállította a 28–28-as végeredményt.

A drámai végjátékot fokozta az is, hogy a sorsunk a Komló-Győr mérkőzésen is múlott. A szigetszentmiklósi találkozó lefújásakor Komlón nagyjából egy perc volt vissza, amikor egy góllal a győriek vezettek (29–30). Végül 7 másodperccel a vége előtt az ETO újból betalált, ekkor 31-29 volt az állás a javukra.

Itt vált számunkra biztossá:

A SZIGETSZENTMIKLÓSI KSK A 2026-2027-ES SZEZONBAN IS AZ NB I-BEN LÉPHET PÁLYÁRA!

K&H Férfi Kézilabda Liga 26. forduló
Szigetszentmiklósi KSK – PLER-Budapest 28–28 (13–13)
SZKSK Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Kiu G., Kiu T.
SZKSK: Turák, Gábori 2, Kovács 1, Schmid 4 (1), Holló, Lakosy 7, Mazák, Spacsek 3, Hoffmann 2, Davidovic 5 (3), Tóvizi 4, Van Dijk, Mojsilov, Márton, Brandt, Perényi. Vezetőedző: Imre Vilmos.
PLER: Bősz, Vuksic 3, Fodor 2, Fekete 3, Várszegi 3, Groff, Ocvirk 1 (1), Bognár 1, Kavin 7, Szkokán 3, Albek, Moczó, Markez 3, Mikita, Deák 2, Borsos. Vezetőedző: Lepsényi Sándor.

A záró játéknap után végül az SZKSK 16 ponttal, 6 győzelemmel, 4 döntetlennel és 16 vereséggel a 12. helyen zárta a szezont.

Sajtótájékoztató:

Fotók: Cseh Péter

Share