Az U20-as csapat idegenben, a Csepel otthonában nyert 35–30-ra, míg NB II-es együttesünk hazai pályán győzte le a Siklóst 33–22-re.

U20: Csepel – SZKSK 30–35 (17–19)

Éliás Gábor együttese a szünetben két góllal vezetett, végül ötgólos győzelmet aratott. A vezetőedző szerint a csapat a mérkőzés nagy részében nem a legjobb arcát mutatta, de a hajrában összeszedte magát, így a siker nem forgott veszélyben.

„Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Remélem, nem ez az igazi arcunk, amit a mérkőzés nagy részében mutattunk. Sokszor lazára vettük a találkozót, de szerencsére a végén megrázta magát a csapat, és a győzelem nem forgott veszélyben” – értékelt Éliás Gábor.

NB II: SZKSK – Siklós 33–22 (13–13)

A félidőben még döntetlen volt az állás, a folytatásban azonban remek védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel biztosította be győzelmét az SZKSK.

„Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nehezen kezdtük a mérkőzést, de az első félidő végére támadásban és védekezésben is stabilizáltuk a játékunkat. A második félidőben nagyszerű védekezést mutattunk, amely remek kapusteljesítménnyel párosult. A nagy különbség ellenére sem szabad elbíznunk magunkat: ugyanúgy kell dolgoznunk, ahogy eddig, hogy további sikereket érjünk el” – mondta a vezetőedző.

Szép volt, fiúk!

Share