7. lett a magyar U19-es férfi kézilabda-válogatott az egyiptomi világbajnokságon. A szigetszentmiklósi Hoffmann Balázs is tagja volt a nemzeti együttesnek, aki a torna után nyilatkozott honlapunknak.

A magyar válogatott a csoportkörben mindhárom mérkőzését megnyerte: Marokkót 45–20-ra, Koszovót 37–28-ra, Svájcot pedig 39–29-re győzte le. A középdöntőben előbb Ausztria ellen 33–32-re diadalmaskodott egy drámai hajrában, majd Svédországtól 39–34-re kikapott. A helyosztókon először Izland ellen szenvedett egygólos vereséget, végül a 7. helyért vívott mérkőzésen Norvégiát 42–34-re múlta felül.

A hetedik helyről döntő mérkőzésen a mieink szinte végig vezettek, az első félidőben már nyolc góllal is megléptek, és bár a szünetre csökkent az előny, a hajrában magabiztosan biztosították be a győzelmet.

A válogatottban az SZKSK fiatal balszélsője, Hoffmann Balázs is pályára lépett, aki így klubját is képviselte a világeseményen.

Mindenképpen egy jó élmény volt számomra ez a világbajnokság, hiszen ilyenkor megismerjük más országok kézilabda kultúráját, tanulni is lehet tőlük és akár el is leshetünk pár mozdulatot. Úgy gondolom, erre a helyezésre büszkék lehetünk, hiszen ott vagyunk a világ legjobb nyolc csapata között. Igaz éremmel szerettük volna zárni az évet, de előfordul, hogy nem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Összességében én pozitívan tekintek vissza erre a két hétre, jó iramú, küzdős, szoros mérkőzéseket játszottunk, amelyekből sokat tanultunk – értékelt Hoffmann.

A hetedik hely komoly előrelépés a két évvel ezelőtti 11. pozícióhoz képest, a magyar korosztályos válogatott így ismét a világ élmezőnyében zárt.

Gratulálunk!
Hajrá, SZKSK, hajrá, Magyarok!

Share

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *