Korábban játékosként is hosszú éveket töltöttem a kézilabdában, majd pályafutásom korai befejezése után edzőként folytattam a sportágban. Több mint tíz éve dolgozom felnőttcsapatok mellett, az elmúlt években vezetőedzőként a magyar férfi kézilabda élvonalában is tapasztalatot szereztem.
Európai mesteredzői végzettséggel rendelkezem, emellett jelenleg PhD-tanulmányaimat folytatom a Széchenyi István Egyetemen, ahol kutatási területem a kézilabda sportteljesítményének objektív adatokon alapuló vizsgálata. A Magyar Kézilabda Szövetség Edzői és Utánpótlás Albizottságának alelnökeként a sportág szakmai fejlesztésében is aktívan részt veszek.
Edzőként hiszek a tudatos és következetes munkában, a játékosok folyamatos fejlesztésében, valamint az egységes, karakteres csapat kialakításában. A Szigetszentmiklósi KSK vezetőedzőjeként célom, hogy egy szervezett, versenyképes és folyamatosan fejlődő csapatot építsünk, amely minden mérkőzésen a lehető legtöbbet hozza ki magából.
