Fantasztikus hangulat, parádés győzelem a Gyöngyös ellen
Folytatódott a K&H Férfi Kézilabda Liga tavaszi menete: a 15. fordulóban a Szigetszentmiklósi KSK hazai pályán fogadta a HE-DO B Braun Gyöngyös együttesét.
A találkozó elejétől érezhető volt, hogy kemény, fizikális mérkőzés várható. A vendégek szerezték az első gólokat, de a miklósi válasz sem maradt el, és hat perc alatt sikerült átvenni a vezetést (4-3). A hazai védekezés gyorsan összeállt, elöl pedig türelmesen járatták a labdát a mieink. Az első negyedóra végére már négygólos előnyre tettünk szert (8-4). A Gyöngyös próbált visszazárkózni, de a kapuban Holló Balázs egymás után mutatta be bravúrjait, miközben támadásban rendre érkeztek a jó befejezések. A lelátón fantasztikus hangulat uralkodott, a közönség minden védést és gólt hangos ovációval kísért. 14–10-es hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

Térfélcsere után sem változott jelentősen a játék képe. A vendégek igyekeztek gyorsítani, de Imre Vilmos tanítványai fegyelmezett védekezéssel és pontos támadásokkal tartották kézben a mérkőzést. A hajrához közeledve ugyan faragott hátrányából a Gyöngyös, de igazán közel csak egyszer tudtak kerülni a házigazdához, 22-21-nél. Az egyenlítés elmaradt, a találkozó hátralévő részében pedig higgadtan, rutinosan kézilabdázva biztosítottuk be a győzelmet. Végül négy góllal, 28–24-re nyertük a találkozót.

K&H Férfi Kézilabda Liga 15. forduló
Szigetszentmiklósi KSK - HE-DO B Braun Gyöngyös 28-24 (14-10)
Szigetszentmiklós, 600 néző. Vezette: Altmár, Horváth.
SZKSK: Turák , Gábori 1, Kovács 2, Schmid 7 (3), Holló, Lakosy 1, Mazák, Spacsek 4, Hoffmann 2, Davidovic 2, Butorac 8 (1), Tóvizi, Van Dijk, Mojsilov, Brandt 1, Perényi. Vezetőedző: Imre Vilmos.
Gyöngyös: Marczika, Ubornyák 2, Mendes das Neves 3, Jaros 1, Tomic, Lang 1, Hegedűs 3, Bálint, Skledar, Nagy 2, Edwards 5 (3), Végh, Schäffer 2 (2), Gráf 3, Dobi, Jóga 2. Vezetőedző: dr. Bíró Balázs Bertalan.

Az SZKSK jelenleg két pozíciót javítva 8. helyen áll a tabellán 13 ponttal, 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 9 vereséggel. A bajnokságot 2026. február 25-én folytatjuk idegenben a MOL Tatabánya KC ellen.

Sajtótájékoztató
Fotók: Cseh Péter






