Biztató játék és negyedik hely az alapszakaszban – Így zárták a hetet U15-ös és U16-os fiataljaink
Nehéz sorozatot tudhat maga mögött a Szigetszentmiklósi Kézilabda SK utánpótlása. Míg az U16-os korosztály játéka határozott fejlődést mutatott, addig az U15-ös csapat sérülésektől tizedelve harcolta ki a negyedik helyet az alapszakasz felsőházában.
Sűrű programja volt az SZKSK fiú szakágának az elmúlt napokban. Január 29-én az U16-os gárda fogadta az ÓKSI SE csapatát. Bár a végeredmény 31–27 lett a vendégek javára, a szakmai stáb szerint a vereség ellenére is pozitívumokkal teli mérkőzést játszottak a hazaiak.
„Teljesen más csapat volt a pályán, mint egy héttel korábban. Sokkal szimpatikusabb arcunkat mutattuk, a srácok küzdöttek, és bár benne volt a meccsben a pontszerzés lehetősége, ez most sajnos nem sikerült” – értékelt Mazák Martin, hozzátéve: a csapatból a hét elején távozott Kis Máté – akinek sok sikert kíván a klub a folytatáshoz –, ám a társak nélküle is gördülékeny játékot produkáltak.

Február elsején az U15-ös korosztályra várt embert próbáló feladat: a csoport második és harmadik helyezettjével kellett megmérkőzniük egy napon belül. A helyzetet nehezítette, hogy a csapat irányítója, Kurucz Benedek hosszabb sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre, így a szakmai stábnak improvizálnia kellett: több szélső játékos is kénytelen volt lövő pozícióban helytállni.
A Bp. Kézi ellen (24–34) és a Ferencváros II. ellen (23–31) vívott találkozókon a kényszerű szerkezetváltás ellenére támadásban kreatív megoldásokat láthattunk a miklósiaktól.
„A védekezésben igyekeztünk tartani a megbeszélteket, de fizikálisan nem bírtuk a lépést a nálunk erősebb ellenfelekkel. A második, Fradi elleni meccsre már kiütközött a fáradtság a szűkös rotáció miatt, így több hiba csúszott a játékba” – mondta el a vezetőedző.
A vereségek ellenére a csapat elérte a kitűzött célt: az SZKSK U15-ös együttese a 4. helyen zárta az alapszakasz felsőházát, így várhatja a középső ház sorsolását.






