
A hétvégi bravúros tatabányai pontszerzés után pénteken 18:00-kor a Balatonfüredi KSE-t fogadjuk a K&H Liga hatodik fordulójában. Az idegenben megszerzett lendületet hazai pályán szeretnénk továbbvinni, ehhez pedig ismét óriási szükségünk lesz szurkolóink támogatására.
Értékes ponttal tértünk haza Tatabányáról, de már a következő feladatra készülünk. Kilvinger Bálint együttese szombaton megmutatta, mennyit jelent a hatvan percen át tartó küzdelem és az önmagunkba vetett hit. Pénteken ugyanerre az elszántságra lesz szükségünk a Balatonfüred ellen is.
A tatabányai döntetlen önmagában is fontos eredmény, igazán sokat azonban akkor építhetünk rá, ha a következő mérkőzésen is sikerül pontot vagy pontokat szereznünk. Hazai közönség előtt újabb lehetőségünk nyílik arra, hogy előrelépjünk a bennmaradásért folyó küzdelemben.
A Balatonfüred öt bajnoki mérkőzésen két győzelmet és három vereséget könyvelt el, így négy pontot gyűjtött. Legutóbb az ETO University HT otthonában szenvedett 38–24-es vereséget, ezért pénteki ellenfelünk is javítani szeretne. Kemény találkozóra készülhetünk, amelyen minden kivédekezett támadásnak és pontos befejezésnek jelentősége lehet.
Szurkolóink Tatabányán is végig mellettünk álltak, most pedig itthon kérjük a segítségüket. Legyen újra telt ház Szigetszentmiklóson, és olyan hangulat a csarnokban, amely a nehéz pillanatokban is továbbviszi a csapatot! Mi a pályán küzdünk, ti a lelátóról adjátok hozzá az erőt.
K&H Férfi Liga – 6. forduló
Szigetszentmiklósi KSK – Balatonfüredi KSE
2026/10/16, péntek, 18:00
SZKSK Kézilabda Csarnok, Szigetszentmiklós
Hajrá, SZKSK, hajrá, Miklósi Medvék!