U18 II-es együttesünk az Alföldi Farkasok U18-as csapata ellen játszotta le utolsó felkészülési mérkőzését a bajnoki rajt előtt.

A találkozó komoly erőpróbát jelentett fiataljainknak. A kezdeti bizonytalanságot követően csapatunk fokozatosan felvette az ellenfél által diktált tempót, és a mérkőzés későbbi szakaszaiban már több biztató megoldást is láthattunk.

Kovács István vezetőedző értékelése:
„Azt gondolom, nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés. Ellenfelünk komoly erőt képvisel majd a saját bajnokságában. Nagyon megilletődötten kezdtünk, a korosztályos különbség miatt pedig rengeteg technikai hibát vétettünk, amelyeket ellenfelünk a találkozó első szakaszában meg is büntetett. Amikor kezdtük felvenni a tempót, helyenként már egészen jó játékot mutattunk. A jobbaktól nem szégyen tanulni.”

Share