Hírek

Veres István : 

A csoport 60 százaléka szeptemberben kezdett edzésekre járni, előző évről csak a 2007-es születésűek és egy 2008-as játékos maradt. Idény közben is folyamatosan kapcsolódtak be újabb gyerekek a közös munkába, átlagosan 20-22 fő lelkesen vett részt a foglalkozásokon.

Elsődleges célom volt, hogy mindenki tudásának, képességeinek megfelelő edzésmunkát végezhessen, megkedvelje a kézilabda játékot. Eleinte nagy különbség volt az egyes játékosok tudása között, ez mindenkitől nagyfokú alkalmazkodást kívánt. A kezdők fokozatosan beleszoktak a munkába, beilleszkedtek a csapatba, elfogadták elvárásainkat, a lemorzsolódás minimális volt. U8 és U9 korosztályokban versenyeztünk a kisiskolás bajnokságban. A mérkőzésekre szívesen jöttek a gyerekek, minden kis sikernek is nagyon tudtak örülni. Elsősorban védekezésben sokat fejlődtek, helyzetkihasználásunkon még van mit javítani. A csapat érdekeit egyre inkább egyéni érdekeik fölé tudták rendelni, az utolsó fordulókban már az eredményeinkben is megmutatkozott a pozitív elmozdulás. A helyi rendezésű kupákat különösen kedvelték, szívesen játszottak szüleik, ismerőseik előtt, akik sokszor kísértek távolabbi helyszínekre is. Külön köszönet a lelkes szurkolásért, támogatásért! Jövőre folytatni kell az elkezdett munkát, további gyerekeket „lecsábítani” edzésekre, a szivacsosoktól kiöregedő játékosaink pedig új kihívások elé néznek U10 korosztályban.

Buncsik László : 

Először is gratulálok a gyerekeknek az egész éves teljesítményükért, és köszönet a szülőknek a támogatásért.
Az idei év sok mindenben hozott változásokat csapatunk életében, hiszen szivacs labdáról bőr labdára váltottunk, valamint kis pályáról nagy pályára. A heti két edzésünkből a gyerekek teljesítménye/ eredményei alapján kihoztuk a maximumot. Életkori sajátosságuknak köszönhetően eléggé hullámzó teljesítményeket nyújtottak egyes fordulókban, viszont idén már csapatként próbáltak működni. Néha sikerrel, néha kudarccal. A kudarcokból tanultunk és mindent megtettek azért, hogy ki is javítsák. A fejlődésünk leginkább a páros, hármas kapcsolatokban észrevehető, hiszen már nem az egyénieskedés mutatkozott meg a mérkőzésen hanem az előbb említett kapcsolatok. Mindig volt és van aki a csapat élére áll és vezérként próbálja irányítani a többieket. Büszke vagyok a csapatra az egész éves hozzáállásukért, a mutatott teljesítményükért. Köszönöm az egész éves munkát

Szekeres Örs

Új edzőként nagy várakozással és lendülettel indultam neki az elmúlt bajnoki idénynek. Még nem ismertem a játékosaimat, konkrétan az első edzésen találkoztam velük először. Mind korban, mint pedig játéktudásban is nagyon vegyes játékosokból állt a csapat. Viszont ahogy haladtunk előre egyre többen lettünk létszámban. Aminek nagyon örültem. A csapaton belül a játékosok között csökkent a játéktudásbeli különbség. Aztán elkezdődött a Kisiskolás Bajnokság, aminek az első fordulójában két győztes mérkőzéssel kezdtünk. A csapat folyamatos fejlődést mutatott mind egyénileg, mint pedig csapatjáték terén. Egyenletes teljesítménnyel küzdöttük végig az idényt. Indultunk a Ferenczi Kupán is, ahol szerintem várakozáson felül teljesítettünk, mert megszereztük a harmadik helyezést. Részt vettünk a Győrben rendezett Balázs Kupán is. Sajnos nem értünk el jó helyezést, de a kupa közben láttam a folyamatos fejlődést a csapatnál. Játszottunk rossz meccseket, de játszottunk nagyon jókat is, de összegezve elégedett vagyok. A gyerekek nagyon a szívemhez nőttek, ezért sajnálom, hogy csak egy részükkel folytathatom tovább a munkát.

 

Havril Károly : 

A 2016/2017 versenyévben FU-12 bajnokságban indultunk csapatunkkal területi besorolásunk szerint a Kovács László régióban. A csapat korosztályos megoszlása alapján 2006, 2005 és 2004 születésű gyerekekből áll:

BALOGH DÁNIEL 2005 BEGELA BALÁZS 2005 BICZÓ JÓZSEF MÁTÉ 2004 CSERVENKA BENCE 2006 EISNER DÁNIEL 2005 GARAI BALÁZS GÁBOR 2004  HORVÁTH TAMÁS BENEDEK 2006 JUHÁSZ ROLAND 2004 KOVÁCS BARNA 2006 KOVÁCS BENDEGÚZ 2004 KOVÁCS BOTOND 2004 MAJOROS GERGŐ 2004  MÁRTON KRISTÓF 2004 MOLNÁR TAMÁS DÁVID 2005 PÁCZAI ATTILA PATRIK 2005 SÍRÓ LEVENTE LÁSZLÓ 2004 VÁRADI GÁSPÁR LÖRINC 2005 VÁRADI ZSIGMOND 2004 

Az alapszakaszban 12 mérkőzést játszottunk, melyből 7 mérkőzést megnyertünk, 5 mérkőzést elvesztettünk. A rájátszásban az alapszakasz 4. helyezéséből fakadóan a Kovács László régió Középső házában folytattuk a bajnokságot. A rájátszásban 10. mérkőzést játszottunk 7 győzelemmel és 3 vereséggel. A Középső házban a 2. helyet értük el. Az egyesület a korosztállyal kapcsolatos elvárásának megfelelően mindenkinek biztosítottuk a játék lehetőséget. Pont levonást létszámhiányból fakadóan, a csapat nem kapott. Az utolsó mérkőzéseken a maximális 14 főt neveztük. A csapat részt vett a Budapest-Kupán (8. hely), Csepel Kupán(1. hely.), Ferenczy Kupán (3.hely) és az év végén a Kecel Kupán (7. hely). Az egyesület a játékosok számára heti 5 alkalommal biztosított edzés lehetőséget. Melyek közül a legmeghatározóbb a tartás-javító gyakorlatokat tartalmazó hétfői edzés volt.

A verseny év alatt három fővel nőtt csapatunk létszáma, ugyanakkor sajnos két főt elveszítettünk. Remélhetőleg az idén kellő fejlődést tudtunk biztosítani mind az egyéni képzések, mind a csapat taktika területén. A célt, hogy a gyerekek szeressenek edzésre járni, jól érezzék magukat ebben a közegben, akarjanak dolgozni azért, hogy jobbak legyenek, többé kevésbé sikerült elérnünk.

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu