• 12
  • máj.
Lukács Csaba : Két mérkőzéssel zárult számunkra a bajnokság Dunaharaszti és a Dunavarsány csapatával. . Könnyed, szórakoztató játékkal arattunk magabiztos sikereket.
Elmondható, hogy eredményes szezont tudunk magunk mögött, hiszen jelentősen javult játékunk az őszhöz képest! Védekezésünk határozottabb lett, gyors, szerintem élvezhető kézilabdát játszunk, egyénileg sokat fejlődtek a gyerekek.
A szezon két legélvezhetőbb meccsét a Csokonai csapatával játszottuk, ami biztató egyesületünk szempontjából. Létszámban lehetnénk többen, az még több versenyhelyzetet teremtene a csapaton belül. 
Akik végigjátszották a bajnokságot: 
AMBRUS LEVENTE BARNA, CZINKE BOTOND, HORNYAN MARCELL, KADA VAJK, KÁDÁR ALEX, MORVA CSONGOR, SOPRONYI ZSOMBOR, TORMA PÉTER, TURCSIK ZSOMBOR
  • 07
  • ápr.
Lukács Csaba: Talán a szezon legjobb játékát nyújtottuk az első mérkőzésen az SZKSK-Csokonai csapata ellen. Bár taktikáról ebben a korosztályban nem beszélhetünk, de a gyerekek maradéktalanul megvalósították mindazt, amit megbeszéltünk. Jól és határozottan védekeztünk, kicsit jobban támadtunk, mint szoktunk és párosult mindez nagyszerű kapusteljesítménnyel. Ezeknek együttesen meglett az eredménye.Nagyon elégedett voltam a látottakkal. 
A második mérkőzésen már fáradtabb volt a csapat, de így magabiztosan játszottunk a diósdi gyerekek ellen, élvezhető meccsen szereztünk kicsit több gólt, mint amennyit kaptunk. 
Ez valóban egy értékes hétvége volt!
A csapat: Kádár Alex, Turcsik Zsombor, Torma Péter, Morva Csongor, Sopronyi Zsombor, Czinke Boti, Ambrus Levente és Kada Vajk.
 
Az elműlt héten U11 csapatunknak is fordulója volt . Először jók voltunk, majd királyok! Az első mérkőzésen a Batta ellen jól játszottunk,. Gyorsan támadtunk, határozottabban védekeztünk és ennek köszönhetően 10 góllal győztünk. A második meccsre talán elfáradtunk, illetve elhittük, hogy nagyon jók vagyunk (ez sajnos látszott már a bemelegítésnél), ennek köszönhetően simán kikaptunk a Vörösváriaktól. Hiányzott az akarat, elsősorban a védekezésünkből. 
Nem hiszem, hogy keseregni kellene, hiszen ilyen bárkivel előfordulhat. Egyénileg több jó teljesítményt láthattunk, ami a jövőre nézve biztató
  • 25
  • febr.
Lukács Csaba : Látszott a hosszú szünet játékunkon. Rengeteg hibával kézilabdáztunk, csak nagyon kevés pozitívum említhető ezen a kora délutánon. Örüljünk Morva Csongor bemutatkozásának, első mérkőzéseit játszotta a kisfiú. 
Folytatás márciusban, remélhetőleg pontosabb, kreatívabb és eredményesebb játékkal.
A csapat: AMBRUS LEVENTE BARNA ,CZINKE BOTOND , KADA VAJK , KÁDÁR ALEX , MORVA CSONGOR, SOPRONYI ZSOMBOR , TORMA PÉTER, TURCSIK ZSOMBOR
  • 18
  • dec.
Lukács Csaba : Az utolsó őszi u10-es fordulót rendezték a hétvégén. Az Ádám Jenő csapata a Bíróval illetve a Ráckevével játszott! Az első mérkőzésen a felek hasonló játékerőt képviseltek így kiegyenlített mérkőzést láthattak a lelkes szülők. 
A második Ráckeve elleni meccsen az ősz legjobb teljesítményét nyújtották a gyerekek. Egészen kiválóan védekeztünk és jól támadtunk, így sima győzelmet arattunk! Erre a teljesítményre igazán büszkék lehetünk!
A csapat: Kádár Alex, Czinke Boti, Turcsik Zsombi, Torma Peti, Hornyan Marci, Ambrus Levi és Sopronyi Zsombi!
  • 27
  • nov.

Kellner Máté- Lukács Csaba : 

A csokonai szivacskézilabdásai után ismét a Budai Farkasok csapatával kezdtünk. Gyorsan játszott a csapat, ami főleg az 1. félidőben volt hatékony. 2. félidőben kissé elfáradt a csapat, hiszen csere nélkül kellett játszani. A 2. félidőre kértem, hogy kevésbé nyitottan védekezzünk, amit részben valósítottak meg a gyerekek. Ennek eredményeképpen az ellenfél bejátszásokkal próbálkozott. A csapat jól játszott, így elégedetten készülhetett a következő mérkőzésre.
Keret: Czinke Botond, Hornyan Marcell, Kada Vajk, Kádár Alex, Sopronyi Zsombor, Turcsik Zsombor.
 
  • 14
  • okt.

Lukács Csaba : Lejátszotta első 2 mérkőzését u10es csapatunk ebben a szezonban.  Jó kapus teljesítményekkel biztos győzelmeket arrattunk kicsit szűk keretünkkel.

Eredmények : 

Szksk Ádám Jenő - Gyál 14-9
Szksk Ádám Jenő - Cegléd 9-4
A csapat : Torma Peti,  Turcsik Zsombi , Hornyan Marci,  Czinke Boti,  Kádár Alex és Kada Vajk

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu