U8 - Utánpótlás torna Kalocsa - sikerélménnyel gazdagabban zártuk az évet
Kiemelt

2019 június 10
Kellner Máté : Június 8-án és 9-én az U8-as korú gyerekekkel 3-3 mérkőzést játszottunk Kalocsán. A torna célja az volt, hogy a csapategységet már a jövő évre is építgessük, illetve a gyerekek részt vehessenek életük első tornáján.
A tornán az 1-5. mérkőzésen (Kalocsa lány és fiú, Tolna lány, Kecel fiú, Kecskemét lány) jelentős tudásbeli különbség látszódott ellenfeleink és közöttünk a saját játékosaink javára. A mérkőzések előnyénél a játéklehetőséget láttam, illetve azt, hogy néhány játékosunknak megnőtt az önbizalma. Szerencsére van 3 kimagasló játékosunk, akik mellett több jó teljesítményt is láttam már. Örülök annak, hogy mindenkinek a fejlődése jól nyomon követhető.
Az utolsó mérkőzésen a Kecskemétnek egy fiú csapatával játszottunk. Úgy gondolom nagyon jót tett a csapatnak ez a mérkőzés, mert a gólokat és a kivédekezett támadásokat nem adták nekünk könnyen. Mindenért meg kellett küzdeni. Az akadályt itt is jól vették a gyerekek. Gratulálok! Úgy gondolom jó csapatot és jó közösséget egyszerre láthatjuk bennük!
A csapat tagjai voltak: Bárdos Balázs, Gavaldi Gergő, Gergely Barna, Mucska Bálint, Pethő Gábor, Pintér László, Tóth Bence.
 
 
 
 
Mellékletek terület
 
 
 

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu