Sikeres felkészülésen van túl az I.osztályban induló Ifjúsági csapat
Kiemelt

2018 augusztus 29

Vas János edző vezetésével a felkészülést július 23.-án kezdtük. Nevezésünket elfogadták az első osztályú bajnokságba, aminek első fordulója szeptember 1, ezért ilyen korán kellett kezdenünk. A tavalyi csapat gyökeres átalakuláson ment keresztül. Az eddigi edzőnek megköszöntük a munkát, aki aztán sportszerűtlen módon a csapat zömét elcsábította az új csapatához. Így az új edzőnek maradt három ifjúsági korú (Horváth Patrik, Luka András, Spacsek László), és két serdülő korú (Szépvölgyi Dániel, Szőllős Márton) játékosa. Az egyesület vezetésével egész nyáron sokat dolgoztunk azon, hogy a megfelelő létszám rendelkezésre álljon. Több régebben a mi egyesületünkből magasabb osztályba távozott játékosunk az NBIB felnőtt csapat és az első osztályú ifjúsági bajnokság reményében hazatért (Czabán Márton, Kovács Roland, Márton Bence, Pál László). Ezen kívül két hasonló reményekkel ide igazoló játékossal (Ács Gergely, Fülöp Nándor), egy a közelbe költöző (Molnár Martin), valamint a Veszprémből hazaköltöző (Madár Balázs ) ,  egy alacsonyabb osztályból visszatérő (Husonyicza Gergely), valamint további három a serdülő csapatból játéklehetőséget kapó játékossal (Domokos Ádám, Horváth Dániel, Mécs Martin) 17 fősre duzzadt a keret. Ez a keret játéktudást tekintve alkalmas arra, hogy a bajnokság középmezőnyébe végezzen még akkor is, ha a kezdeti időszakban 2 sérült játékosunkra kevésbé számíthatunk. .Az első héten napi egy edzéssel, főleg az erőnléti alapokat igyekeztünk lerakni. A második és harmadik héten a többség már napi két edzésen vett részt, az ifjúsági csapattal labdás edzések, míg a felnőtt csapattal erőnléti edzések folytak. A negyedik hétre maradt a napi két edzés, a felnőtt csapatnál is előkerültek a labdák, míg az ifjúsági csapattal két edzőmérkőzést is játszottunk első osztályú ifjúsági, és NBII-es felnőtt csapat ellen. Egy hétvégére edzőtáborba vonultunk, ahol újabb edzőmérkőzés, és több edzés várt ránk, ma pedig egy négy csapatos tornán vettünk részt.  Az edzéslátogatásban problémát okozott, hogy néhány játékos nyári munkát vállalt, így a napi két edzés helyett csak egyet tudott vállalni. Ezzel együtt az időszaknak megfelelően állunk,  amivel nyugodt lelkiismerettel kezdhetjük el a bajnokságot.

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu