U9 szivacs - Csokonai - Kevenet Kupa
Kiemelt

2018 május 22
Kellner Máté: Pünkösd hétfőn Ráckevén megrendezett Kevenet kupán vettünk részt U9-es korosztályban. Ráckeve II. csapatával, illetve a Ferencvárossal játszottunk a csoportmérkőzéseken. A hazai csapattal egy szorosabb 1. félidőt játszottunk, majd utána egy magabiztosabb támadójátékkal, bár még mindig sok technikai hibával nyertük meg az 1. mérkőzést. A Ferencvárossal szemben egy nagyobb arányú gólkülönbség alakult ki, ahol sokat játszottak a legfiatalabb is. Két győzelem után döntőt játszottunk az egyesületünk másik csapatával, a Bíró szivacskézilabda csapatával. Tetszett az 1. félidő játékunk, kevés hibával jól védekezve játszottunk, az eszünk pedig a helyén volt. Ennek volt köszönhető, hogy 5:4-es előnnyel fordultunk. Sajnos egy sérülés is közbejött. Második félidőbe mentálisan és technikailag is visszaestünk, ugyanakkor egy kis időt itt is szinte mindenki pályára került. 8:11-re végül a Bíró csapata nyerte meg a tornát. Gratulálok a 2. helyhez csapatunknak! Különösen nagy dolognak tartom azt, hogy 2011-től 2008-ig minden évben volt játékosunk, és szépen együtt tudtak a 3 mérkőzésen dolgozni! Külön gratulálok Pethő Dánielnek, akit a csapatunkból a torna gólkirályának választottak!
A csapat tagjai voltak: Füle Balázs, Pfeiler-Szathmáry Ákos, Finta Milán, Mihály Dávid, Pethő Gábor, Pethő Dániel, Nagy Roland, Sramek Zalán, Fritz Csaba, Kővári Kristóf, Pántya István.

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu