• 10
  • dec.
Kellner Máté : Vasárnap az utolsó U9-es fordulónkat játszottuk Gyömrőn. A betegség sajnos végigsöpört a csapaton, 4 gyerekünk még beteg volt a héten. Végül 2 kapusunk nem játszott ezen a hétvégén. A csapat felállásán változtatni kellett, 2008-as játékosaink vállalták, hogy felváltva 2-2-en védenek.
1. mérkőzésünket a Szebeni szivacskézilabda csapatával játszottuk. 5 percig véleményem szerint jól védekeztünk, azonban támadásba a mozgásainkat nem csináltuk, amellyel megspóroltuk a lábmunkát, a labdajáratás akadozott és egyre többször adtuk el a labdát. Mi is szereztünk több labdát azonban kétszer indulások, rossz egyéni megoldások miatt a támadójátékunk nem működött. A mérkőzés ennek ellenére a múlt hétvégi 1. mérkőzés 1. félidejéhez hasonlóan 6:4-el zárult a Szebeni csapat javára. Innen még akár megfordítható lett volna a játék, viszont 1-2 játékosunknál - néhány kevésbé sikeres megmozdulás után - elszakadt a cérna. A fejetlenség, néhány játékosnál a kedvtelenség vagy az összezuhanás volt jellemző. Azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan hozzáállás a kézilabdában. Egy számomra eddig ismeretlen és új oldalát mutatta kifelé a csapat: ez az akarat hiánya és a küzdeni nem akarás. Az eredmény 16-9-ra végződött a másik csapat javára.
A két mérkőzés között az öltözőben a fejeket kellett rendbe rakni és a játékunkat újra és újra átbeszélni. A gyerekek nagyobbik része értette miről beszélek, volt viszont, aki nem akarta a megbeszélteket tudomásul venni. Úgy gondolom ezek után akiről szó van, át kell gondolnia, mi a terve a kézilabdával kapcsolatban. Senki nem teheti azt meg, hogy a másikat akadályozza abban, hogy a játékra koncentráljon és a jobb teljesítményben őket gátolja. A változás joga természetesen mindenkit megillet!
A 2. mérkőzésen a Százhalombattával játszottunk. 1. félidőben tettük a dolgunkat, sok jó megoldást láttam támadásban és védekezésben egyaránt. A 2. félidő közepén többen azt gondolták, hogy a mérkőzést megnyertük és ismét fegyelmezetlenül játszottunk. A végjátékot kissé szorossá tettük, viszont a csapat eszénél volt és a fontos pillanatokban mindenki segítette a másikat. A mérkőzést 15-13-ra megnyertük.
A mai napból leginkább a 2 mérkőzés 1. félidei játékát emelném ki. Kevésbé az eredményessége miatt, inkább a hozzáállása, a csapatért ma letett munkájáért kiemelném Nagy Márton Gézát. Mellette Nagy Rolandnak köszönöm, hogy hosszú időn keresztül mindig lehetett rá számítani, viselkedésével pedig az egész csapatnak példát mutat! Annak is örültem, hogy van olyan játékosunk, akinek kisebb volt korábban az önbizalma, de idei munkája miatt már jól látható rajta a fejlődést. Ez a fejlődés ma gólban is látható volt. Szeretném, ha ezek a pozitív példák több játékosunkat is motiválni tudna!
A mai napot viszont remélem gyorsan el tudjuk felejteni és a lelkiismeretes munka jellemzi majd jövő évi munkánkat. Biztos vagyok benne, hogy a téli szünet majd jót tesz a gyerekeknek és remélem kipihenik magukat.

Az 1. félidei munkáját innen is szeretném mindenkinek megköszönni! Még néhány edzés előttünk van, a tornákat és a bajnokságot februártól folytatjuk!

  • 04
  • dec.
Kellner Máté : December 3-án U8-as korosztállyal Budapesten a Várna utcába utaztunk, ahol részt vettünk a XII. Mikulás Kupán. 3 mérkőzést játszottunk: a Mező, az ASI, valamint a MAFC csapataival. 10 kisgyerekkel versenyeztünk, akik közül 8 2009-es születésű, 1 2010-es, illetve 1 2011-es. A nap legfontosabb szempontjának azt láttam, hogy nagy létszámmal vettünk részt az eseményen, illetve mindenki igyekezett a képességeinek megfelelően játszani. Védekezésben az emberfogásos védekezés működik leginkább, a területvédekezésnél a nagyobb lendülettel játszó játékosok okoznak még inkább gondot. Utóbbiban viszont kiemelném, hogy a gyerekek kezdenek egymásnak is besegíteni, amivel a védekezésünk ezen a téren is javult. Támadásnál voltak jó egyéni teljesítményeink, ami az 1. mérkőzésen elég volt, a 2 utóbbinál már ez kevés. Meg kell mindenkinek érteni, hogy vannak csapattársaink is. Amikor néhány átadásból kapura törtünk és adtuk a labdákat, mindig akadtak lehetőségeink. A támadás befejezéseinél természetesen még lehet fejlődni. Utolsó mérkőzésen igyekeztem egy kezdősort is kialakítani a pályán, akik egyénileg is felvették a versenyt, ugyanakkor csapatban is jól együttműködtek. Ezzel a felállással versenyben voltunk. Jó volt látni, hogy van egy egységes U8-as csapatunk, ahol 3-4 kiemeltebb teljesítményt nyújt, ugyanakkor a többiek sincsenek nagyon lemaradva. Sok hasonló mérkőzést kell játszani ahhoz, hogy a teljesítmény kevésbé legyen ingadozó. Idei U8-as csapatunkkal először vettünk részt tornán, melyen a gyerekek helyt álltak. Szerintem mindenki csak tanulhatott a mai napból is! Gratulálok a gyerekeknek!

A csapat tagja voltak: Bukta Bódog, Esztocsák Marcell Zsolt, Finta Milán, Fritz Csaba, Füle Balázs, Kővári Kristóf, Mihály Dávid, Nagy Márton Géza, Pethő Gábor, Sramek Zalán.

  • 19
  • nov.
Kellner Máté : Vasárnap délután Ráckevén játszottuk az U9-es kisiskolai bajnokság 2. fordulóját.
Az 1. mérkőzést a házigazdákkal kezdtük. Tartottam a kezdéstől, hiszen láttam a gyerekeken, hogy fejben még nem állnak készen. A felkészülést szerintem már az öltözőben el kell kezdeni és a bemelegítéssel kell, hogy folytatódjon. Gyengén kezdtünk sok védekezési hibával. Amikor a támadásokat a csapat játszotta végig és nem egyénieskedtünk, akkor gólokat is dobtunk. 2 gólos hátránnyal kezdtük a 2. félidőt, amire egy teljesen más csapat jött ki. Megmutattuk a pozitív oldalunkat és magas színvonalon védekeztünk. A befejezéseink itt-ott akadoztak, de bátran játszottunk. 2 alkalommal is átvettük a végjátékban a vezetést, ekkor azonban sajnos ismét 1. szándékból kapura lőtt 2 játékosunk. Idővel rutint szerezve a gyerekek remélem azt is megtanulják, hogy egy ilyen lehetőség esetén hosszabb támadások után fejezzük be kapura lövéssel a helyzetünket. Utolsó percig harcoltunk és mi támadhattunk a győzelemért. Kevés időnk maradt az utolsó másodpercekre, ami egy időn túli szabaddobásra lett elég. Kimagasló 2. félidei teljesítményünk miatt tiszteletreméltó volt a gyerekek 1. játéka. 11-11-es döntetlenre volt elég a mutatott játék a Ráckevével szemben.

A 2. mérkőzést a Budaörssel játszottuk. Itt elsősorban a fiatal játékosainkat emelném ki külön, akik a 2. félidőben lehetőséget kaptak. Ez alapján látható, hogy az alacsonyabb korosztályban több játékosunk munkájára, hozzáállására és eddig szerzett tudására lehet majd építeni. Természetesen a 2008-asainkat is dicséret illeti, akik segítik a fiatalabbakat.Talán nagyobb gólkülönbséggel is mehettünk volna haza, hiszen "álmosabb" időszakai is voltak a mérkőzésnek. 9-15-ös győzelmünkkel 2 pontot, a 2 mérkőzésen pedig 3 pontot szereztünk. Gratulálok a játékosainknak! Remélem, hogy az 1. mérkőzés 2. félidei küzdőszellemet még sokszor láthatjuk a pályán a gyerekektől, mert az valódi csapatmunka volt!

  • 19
  • nov.

Lukács Csaba: A Szebeni úti iskola csapata két mérkőzéssel folytatta az U9-es kisiskolás bajnokságot. A mérleg, egy győzelem és egy vereség. 

Mindkét mérkőzéssel elégedett vagyok. Jól játszott a csapat, apróságokon múlott a második sikerünk. A Gyömrő ellen a félidőben még három góllal vezettünk, de a második félidőben számtalan ziccert hibáztunk. Igazából a gyömrőiek kis kapusával nem boldogultunk.(10-12) A második, Batta elleni mérkőzés sima volt, nagyobb volt a különbség, mint az eredmény mutatja. (14-9). A pályára lépett gyerekeket dicséret illeti.

  • 11
  • nov.

Kellner Máté : Szombaton a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskolába szerveztünk edzőmérkőzéseket az U8-as korú gyerekek számára. A csapatok között ott voltak a Bíró szivacsosok, illetve a Csokonai kézisek között 2 csapatot alakítottunk ki. Minden csapat 4x15 percet játszhatott. Több játékosunknál ki tudom emelni, hogy a támadójátéka sokat fejlődött. Védekezésnél láttam több hibát, de több szakasza volt egy-egy mérkőzésnek, ahol a gyerekek egy kis odafigyeléssel a hibáikat ki tudták javítani. A játékosaim tudása nagyon vegyes, hiszen volt, aki októbertől kezdett járni, de úgy gondolom neki is volt sikerélménye. Mások 1 vagy több éve kézilabdáznak, így az elvárás is más. A hozzáálláson még van, akinek változtatnia kell, amit elsősorban az edzéseken lehet megtenni. Biztató viszont, hogy észreveszik, hogy a megbeszélt és elvárt utasítások a fejlődésüket szolgálja. Sajnos ez nem mindig volt így. Hasznos napon vagyunk túl, hiszen mindenki percekben is sok időt lehetett a pályán.

  • 15
  • okt.
Kellner Máté: Vasárnap Százhalombattán játszottuk az U9-es kisiskolai bajnokság első fordulóját. Korábban a csapat nagy része U8-as bajnokságban játszott több éven keresztül. Idén már négyen (2008-as születésűek) vannak, akik az utolsó szivacs kézilabdás évüket játszhatják, heten pedig 2009-es születésűek.
Az első mérkőzésen a Bíró csapatával játszottunk. Az első félidő elején összeszedettek voltunk, a védekezés is működött egy rövid ideig. Rengeteg technikai hiba ellenére mérkőzésben tudtunk maradni, így 6:5-tel fordultunk. A 2. félidőben 3 góllal elment az ellenfelünk 11:8-ra. A sokat gyakorolt emberfogásos védekezéssel 11:11-re feljöttünk. Utána a figyelmünk lankadt és végül 16:12-es végeredménnyel zártunk, ahol a várhatónál kicsit több lett a különbség a Bíró szivacsosai javára. A kapusposztot még továbbra is keressük, hiszen volt kapusunk 2 év után elköszönt tőlünk, akinek innen is sok sikert kívánunk. Az 1 első mérkőzést 2 kapussal játszottuk. Igyekeztek a gyerekek, viszont rengeteget kell még védeniük. Néhány elkerülhető gólt kaptunk, ami szintén kihatással volt a mérkőzés végeredményére.
 
A hazai csapattal játszottuk a 2. mérkőzést. Örültem annak, hogy a rengeteg gyakorlás visszaköszönt, és egy nagyobb arányú győzelemmel mehettünk haza, mellette pedig mindenki játszani tudott a 2. félidőben is. Végeredmény 2:17 ide. Kapusposzton egy 3. játékosunkat is beállítottuk aki szívesen védett. Remélem, hogy lassan mindenkinek megtaláljuk a helyet csapatunkban.

Gratulálok a gyerekeknek a küzdeni akarásért! A hozzáállásban kell még az edzéseken pár dologban változást elérni, hogy a fejlődés is nagyobb ütemű lehessen. Erre nagy energiákat fordítunk. Bízom benne, hogy ezen a téren is pozitív változások lesznek.

  • 10
  • szept.

Kellner Máté : Vasárnap Dömsödön egy jótékonysági tornán vettünk részt 12 gyerekkel U9-es korosztályban. Eddig még nem vettünk részt idegen helyen ilyen magas létszámmal. 2008-2010-es születésű gyerekekkel versenyeztünk.

Az 1. mérkőzésen a torna szervezőjével, a Ráckeve csapatával játszottunk. Az 1. mérkőzésen egy erősebb sorunkkal kezdtünk, akik meghálálták a kapott feladatot, és nagyobb előnnyel fordulhattunk a félidőben. A 2. félidőben sokat játszottak azok, akik eddig kevés lehetőséget kaptak. Közülük 2-en először játszottak mérkőzést.

A 2. mérkőzés előtti megbeszélésen és a bemelegítésnél láttam, hogy a gyerekek egy része nem megfelelő hozzáállással készült a mérkőzésre. Ez kulcskérdés volt, mert teljesen más hangulatú mérkőzést játszottunk. Volt akinél a magabiztosság volt kissé túlzó, volt aki érdektelenséget vagy sértődöttséget mutatott. Erről már rengeteget beszélgettünk, folyamatosan keressük együtt a megoldást. A játékban sok technikai hibánk volt rengeteg kihagyott helyzettel és elkerülhető gólokkal. 6-9-es eredménnyel zártuk az 1. játékot. Félidőben igyekeztem rendet tenni a fejekben. 3-0-val egyenlíteni is tudtunk. Az eredményt hosszú ideig tartottuk is, aztán kijöttek a mentális problémák. Ebben kell úgy érzem a csapatnak rengeteget fejlődnie. Végól 3 gólos vereséget szenvedtünk.

A játékkal kapcsolatban egyáltalán nem lehet szégyenkezni valónk, hiszen volt mindkét mérkőzésnek jó időszakai. Azt gondolom a gyerekek is átérezték mi az amiben még változniuk kell. Ezt javítsuk ki és akkor szép év elé nézhetünk!

  • 27
  • aug.

Kellner Máté :

Augusztusban 2x 1 hetes táborral nyitottuk meg az évet napi 1 vagy 2 edzéssel, köztük változatos programokkal. A tábor végére elfáradtak a gyerekek, ezzel együtt már látható volt a fejlődés. Augusztus 21-től kezdtük el szabadtéren az edzéseket hetente 3 alkalommal. Az 1. hét végén edzőmérkőzést játszhattunk U9-es korosztályban. A 2008-asok már felnőttek a feladathoz, akik a csapat meghatározó tagjai lesznek. Legtöbben a 2009-es születésű gyerekekkel fogok az évben dolgozni. Náluk is látok már fejlődést, van akivel hozzáállási problémák vannak, viszont ha komolyan veszik az edzéseket, mérkőzéseket jó teljesítményre is képesek. Vannak, akik még 1 éve kézilabdáznak de szorgalommal és kitartó munkával sokat fejlődtek. U9-es és U8-as kisiskolai bajnokságban is szeretnénk indulni. Fontos, hogy mindenki kapjon játéklehetőséget és minél többet játszunk. Az U8-as korosztályt a gyerekek jól megismerték, ott kiválóan teljesítettek tavaly. Az U9-es bajnokságban egy erős mezőnyre számítok. Elvárásom idén a gyerekek felé az, hogy mindenki legalább egyet lépjen előre a fejlődésben. Meglátjuk ez mire lehet elég.

Augusztus 25-én edzőmérkőzéseket játszottunk a Ráckevével és a Bíró csapatával.

10 percenként cserélve mindenki mindenkivel kétszer játszhatott. Erős terhelést kaptak a gyerekek, ami a végére jól látszódott. Nagy teljesítménybeli különbségek vannak, ugyanakkor a fiatalabbaknál is látszik a fejlődés. 2-3 játékos hozzáállásától eltekintve elégedett voltam a látott játékkal. Igyekszünk minél több játéklehetőséget biztosítani az edzésre is járó gyerekek számára

SZKSK Támogatóknak

Szponzori, támogatói felajánlásokat várjuk elérhetőségeink bármelyikén!
Igény esetén reklámfelület bérelhető az oldalon!
Részletekért hívja: 0620/991-3922 telefonszámot!

Mérkőzések helyszíne

Térkép

SZKSK elérhetőségek

2310 Szigetszentmiklós
Tököli u. 19. Pf. 154.
kovacsi@vnet.hu